Megkérdeztük a piacot a napelem-tartószerkezetekről – íme az eredmények!

- július 25, 2024 -

Mint azt már többször is hangsúlyoztuk, a FLINS napelem-tartószerkezetek fejlesztését és gyártását mindig is a piac tényleges igényeinek való megfelelés motiválta. Ennek érdekében a kezdetektől sokat egyeztettünk a napelemes szektorban dolgozó tervezőkkel, telepítőkkel, forgalmazókkal és az ágazat más szereplőivel rendszereink pontos kialakítását és a hozzájuk tartozó hátteret illetően. Kész termékeinkről és szolgáltatásunkról pedig folyamatos visszajelzéseket kérünk, hogy tapasztalt és rugalmas mérnökcsapatunk rövid úton elvégezhesse a szükséges módosításokat. A közelmúltban úgy döntöttünk, a számtalan begyűjtött személyes vélemény mellett szeretnénk még átfogóbb képet alkotni a napelem-tartószerkezetekkel kapcsolatos piaci elvárásokról, ezért kérdőíves felmérést végeztünk az iparág érintettjeinek körében. A kutatás – melynek résztvevőinek ezúton is nagyon köszönjük a közreműködést – eredményeit foglaljuk össze blogunk mostani bejegyzésében.

Mit tartanak a legfontosabbnak a magyar napelemes szektor szereplői?

Kérdőívünk első részében több mint 20, napelem-tartószerkezetekkel kapcsolatos tulajdonságot, tényezőt adtunk meg, a kitöltőknek pedig egy 1-től 10-ig terjedő skálán kellett bejelölniük, hogy az adott szempont mennyire fontos számukra a termékválasztás során.

A lehetőségek közül 4 is akadt, amelynek átlagpontszáma elérte a 9-est, azaz nyugodtan nevezhetjük őket kiemelkedően fontosnak. A legmagasabb értéket (átlagosan 9,48-at) „A szerkezet legyen egyszerűen, gyorsan szerelhető” állítás kapta, amelyre az alanyok 71%-a a maximális 10-est adta, és egyetlen kitöltő sem jelölt meg 7-esnél kisebb számot. Számunkra ez azt üzeni, hogy a FlexInSheet Kft. csapata az első perctől jó úton jár a fejlesztésekkel, a FLINS termékek – legyen szó talajra vagy tetőre telepíthető rendszerekről – ugyanis kifejezetten kevés elemből állnak, és minimális szerszám- és létszámigény mellett, könnyedén összeállíthatók, ahogy azt partnereink tapasztalatai is megerősítik.

Ugyancsak rendkívül magas átlagot produkáltak „A szerkezet bármilyen méretű napelemmodullal kompatibilis legyen” (9,32) és a „A szerkezet rendelkezzen legalább 10 éves garanciával” (9,19) elvárások, amelyek ugyancsak alapvetésnek számítanak nálunk – sőt, utóbbi téren még „túl is teljesítünk” az akár 15 éves integritási garanciával. „A szerkezethez tartozzanak alapos műszaki rajzok, szerelési útmutatók” szempont éppen 9-es átlagot ért el, márpedig ez ugyancsak a FLINS termékek széles körben elismert erőssége. A termékeinkhez tartozó telepítési útmutatóinkat weboldalunkon is megtalálja, de komplex mérnöki háttértámogatásunknak emellett összeszerelést segítő videók, minden részletre kiterjedő műszaki dokumentumok, valamint akár az adott helyszínre szabott panelkiosztási és lapos tetős rendszerek esetén ballasztozási terv elkészítése is része.

Ezek a szempontok is lényegesek a napelem-tartószerkezeteknél

Azt, hogy egy napelem-tartószerkezet kapcsán mennyi mindenre kell figyelni, jól jelzi, hogy az általunk felkínált tényezők közül 14 olyan is akadt, amelyik a 10-es skálán minimum 8-as, vagyis még szintén nagyon magasnak számító átlagot ért el. A legjobb 10 mezőnyét a fent említetteteken túl az alábbiak tették teljessé:

„A szerkezet rendelkezzen CE jellel” (8,97-es átlagpontszám);

„A szerkezet statikailag megfeleljen valamely elismert szabvány (pl. Eurocode) előírásainak” (8,94);

„A szerkezeteket biztosító cég rugalmasan álljon a termékek pontos kialakítására vonatkozó, egyedi kérésekhez” (8,68)

 „A szerkezet rövid időn belül átvehető legyen” (8,61)

„A gyártónak legyen múltja és stabil jelene, hogy szükség esetén évek múlva is garantáltan megtalálható legyen” (8,58)

„A szerkezet ne csak összeszerelt állapotban, hanem akár elemenként, egységcsomagban is szállítható, tárolható legyen” (8,45)

És bár a top10-ből kicsúsztak, de az átlagosan ugyancsak 8-as feletti értékelésük miatt szintén nem lehet elhanyagolhatónak tekinteni az olyan szempontokat sem, minthogy „A szerkezet többféle elrendezési módban (pl. fekvő vagy álló, 2-3-4 soros) is fogadni tudja a paneleket” (8,29), „A szerkezet legyen utólag is könnyen bővíthető” (8,16) vagy épp a  „A szerkezet talajra történő telepítés esetén a helyszín adottságaihoz igazodva, többféle rögzítési móddal (pl. talajcsavar, talajszeg, acélcölöp) is kivitelezhető legyen” (8,1).

Árak, határidők, garancia

A felmérés második felében három kulcsterülettel kapcsolatban tettünk fel részletesebb kérdést a résztvevőknek. Az ezekre adott válaszokból kiderült, hogy a kitöltők több mint 90%-a hajlandó a piacon elérhető legolcsóbb napelem-tartószerkezetnél drágább terméket választani, ha az egyéb, fontos szempontokból jobban megfelel a céljainak.

Ami a megrendelések átvételének határidejét illeti, kisebb volumennél (itt a lapos tetőre szerelhető TopSol esetén maximum 200, míg a földi telepítésű DuoSol esetén legfeljebb 500 modulra kellett gondolni) a válaszadók 19,4%-a azonnali, raktárról történő kiszolgálást vár el, míg egyformán 35,5-35,5% nyilatkozta, hogy néhány napon, illetve egy héten belüli átvételt tart megfelelőnek. Ennél hosszabb átfutási idő már csak 9,7% számára elfogadható. Nagyobb mennyiség (TopSol: több mint 500 modul; DuoSol: több mint 1000 modul) esetén már megengedőbb a többség, hiszen 41,9% két héten belüli átvételt vár el, és ugyanennyien hajlandóak 3-4 hetet várni egy ilyen volumenű megrendelésre. 16,1% pedig akár ennél hosszabb átfutási idővel is beéri. Végezetül, külön kitértünk a napelem-tartószerkezet kiválasztásának szempontjai közt már érintett garancia kérdésére is. Nem meglepő módon a többség megerősítette korábbi véleményét, azaz csupán 9,7% jelölt meg 10 évnél rövidebb periódust. Eközben 58,1% legalább 10 évnyi garanciát tart elegendőnek, de szembetűnő, hogy 22,6% a minimum 15 év mellett tette le a voksát. Ennél többet azért már viszonylag kevesen, 9,7%-nyian várnak el.

Mi következik a felmérés eredményeiből?

A fenti adatsor egyfelől kiváló visszaigazolása annak, hogy a FLINS termékek fejlesztésénél és gyártásánál sikerült valóban azokra az erényekre helyezni a hangsúlyt, amik a hazai napelemes szektor szereplői számára is a legfontosabbak.

Ezzel együtt természetesen nem feledkezünk meg a folyamatos fejlődés szükségességéről sem! Ebből a szempontból a kutatás eredményei újabb fontos támpontokat adnak nekünk, ezek segítségével pedig a jövőben mind termékeinkkel, mind a hozzájuk tartozó háttérrel még inkább tudunk majd igazodni a piac széles körű, valós elvárásaihoz.

Mindig szívesen vesszük a visszajelzéseket, észrevételeket a megrendelt szerkezetekkel, szolgáltatásokkal kapcsolatosan.

Ezeket olvasta már?

Bemutatjuk, hogyan használjuk a legkorszerűbb szoftvereken futó szélszimulációkat, melyeknek a lehető legstabilabb kialakítás meghatározása mellett az elemszám és ezzel az….

A FLINS – FlexInSheet Youtube csatornájára nemrég feltöltöttünk egy 2,5 perces videót, amelybe „belesűrítettük” egy DuoSol napelem-tartószerkezeteinken nyugvó, összesen 138….

A GyártásTrend szaklap aktuális száma tematikus mellékletben foglalkozik azokkal a technológiákkal és trendekkel, amelyek a jövőben formálhatják és átalakíthatják a….