„A kihívások inspirálnak minket.” Ez a honlapunk Főoldalán, illetve a Bemutatkozás menüpontunkban is szereplő mondat a FLINS csapata számára messze nemcsak egy üres frázis, hanem olyan erősség, amit időről időre újra bebizonyítunk. Az egyik legfrissebb példa erre a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Arlón lezajlott nagyszabású napelemes projekt, ahol a mocsaras talaj okozta akadályt sikerült leküzdenünk speciális, a DuoSol napelem-tartószerkezeteink lábára rögzített „gallérelemekkel”. Blogunk legfrissebb bejegyzésében az ezzel kapcsolatos tudnivalókat igyekszünk röviden összegezni, és bízunk benne, hogy olvasóink a cikk végére egyetértenek majd velünk abban: a szűk fél éve megszületett FlexInSheet Kft. nevünk minden részlete kimondottan találó választás volt!
Egyedi „gallérokkal” a süllyedés ellen
Arló község határában – a Magyar Máltai Szeretetszolgálat számára – nem kevesebb mint 1040 darab napelem fogadására alkalmas DuoSol napelem-tartószerkezetet kellett telepíteni, ami már önmagában is jelentős próbatételnek mondható. Ha pedig hozzátesszük, hogy a projektre kijelölt terület kifejezetten mocsaras jellegű volt, akkor máris látható, hogy mérnökeink egy a bevezetőben emlegetett kihívással néztek szembe.
A telepítések elmaradhatatlan részét képező előzetes teherpróbák során a talajcsavarok nagyon süllyedtek, amit az elkészült talajmechanikai szakvélemény is alátámasztott. Megoldásként szóba jöhetett volna a csavarok hosszának növelése, azonban a további elvégzett vizsgálatok alapján az alsóbb rétegekben is hasonlóan kedvezőtlen talajviszonyok uralkodtak, így más módszert kellett választani a biztonságos, garantáltan időtálló telepítésre.
A problémára válaszul gyorsan megszületett a képünkön is látható, ugyancsak saját fejlesztésű és gyártású „gallérelem”, amiből összesen 590 darabot készítettünk, hogy a helyszínre kerülő DuoSol napelem-tartószerkezeteink minden egyes lábára jusson belőlük egy. Az újonnan kialakított komponenseket összeépítettük a standard csavarokkal, emellett acéltüskékkel is rögzítettük őket. Ennek a rendhagyó megoldásnak köszönhetően végül a szóban forgó, mocsaras talajon is sikerült elérni a szükséges teherbírási értékeket, így a karitatív szervezet is nyugodt lehet a napelempark hosszú távú stabilitása felől.
„Rugalmasság – Innováció – Fémlemez”: pipa!
A fentiek újabb bizonyítékot jelentenek arra, hogy ha van lehetséges megoldás, amivel egy elsőre lehetetlennek tűnő helyszínen is eredményesen megvalósítható a telepítés, akkor a FLINS mérnökei meg is fogják találni azt – még akkor is, ha esetleg magunknak kell megalkotni!
Mindez pedig azért is lehet fontos üzenet a napelemes piac szereplőinek, mert pontosan tudjuk, hogy a szektorban számos projekt „hasalt” már el azon, hogy a kollégák kizárólag a különböző gyártók „kommersz” napelem-tartószerkezeteivel és az azokhoz tartozó, fix kiegészítőkkel tudnak kalkulálni. Ezzel szemben a mi partnereink bátran támaszkodnak cégünk igen erős mérnöki hátterére, amelynek a kreatív tervezés és gyártás is fontos oszlopa.
Vállalatunk közelmúltbeli önállósodásakor pontosan ezek miatt esett a választásunk a „Flexibility – Innovation – Sheetmetal”, azaz „Rugalmasság – Innováció – Fémlemez” mottóra, és az ebből rövidített a FlexInSheet Kft. névre. Szakembereink ugyanis mindig az adott helyzethez igazított, gyakran a piacon egyedülálló megoldásokkal és a vékonylemez-technológiában szerzett, idehaza kiemelkedő tapasztalattal gondoskodnak arról, hogy a ránk bízott projektek a lehető legjobb kezekben legyenek!