Teherpróbákkal is meggyőződünk napelem-tartószerkezeteink stabilitásáról

- június 27, 2023 -

Amikor a DAV Mérnöki Kft.-nél annak idején belevágtunk a HungaroSpan napelem-tartószerkezetek fejlesztésébe és gyártásába, már több évtizedes tapasztalattal rendelkeztünk az acéllemez-technológiában. Ebből is adódóan a földre telepíthető DuoSol és a lapos tetőre telepíthető TopSol termékeink mögött igen erős mérnöki háttér áll, ami kiemeli rendszereinket a piacon – és ezt szerencsére partnereink visszajelzései is igazolják. Ehhez a háttérhez pedig a szakképzett csapat és a saját, korszerűen felszerelt üzemünk mellett hozzátartozik cégfilozófiánk is, azaz a folyamatos fejlődésre, az elérhető legjobb minőségre és megbízhatóságra való törekvés. Ennek egyik eleme például az is, hogy a lapos tetőre szerelhető TopSol napelem-tartószerkezeteink stabilitásáról teherpróbákkal is rendszeresen meggyőződünk.

A HungaroSpan termékek szerkezeti elemeinek méretezése a legmodernebb szoftverek használatával, szakszerű statikai számítások révén történik. Akadnak azonban olyan tényezők, amelyek a monitoron vagy a papíron nem feltétlenül ismerhetőek meg – éppen ezért a már említett mérnöki gondolkodásmód megköveteli, hogy további, „éles” tapasztalatokat gyűjtsünk. Ez hívta életre a rácalmási telephelyünkön rendszeresen sorra kerülő, napelem-tartószerkezeteink fejlesztésének fontos állomását jelentő teherpróbákat.

A mellékelt fotókon is nyomon követhető eljárással garantálható, hogy a lapos tetőre szerelhető TopSol szerkezeti elemei elviseljék a rájuk eső terheket. Ilyen téren pedig messze nemcsak a napelempanelek súlyával kell kalkulálni, hanem az időjárásból adódó kihívásokkal is, amelyek – mint azt idén a szél esetén többször megtapasztalhattuk, és a földi telepítésű DuoSol napelem-tartószerkezeteink rögzítésénél is számításba vesszük – egyre extrémebbek lehetnek.

Az ilyen kísérletek révén megszerzett tapasztalat, tudás nagyban hozzájárult a jelenleg ismert TopSol folyamatos fejlesztéséhez, a terhelésből eredő szerkezeti mozgások és változások pontos megismerését pedig a későbbi termékek tervezésénél, továbbfejlesztésénél is kamatoztatni tudjuk. A teherpróbáink során megfigyelt deformációk bizonyítják például azt is, miért van óriási jelentősége a nagy méretű (2000 mm feletti) panelek esetén a középső alátámasztásnak, amit rendszeresen ajánlunk is megrendelőinknek. Többek közt ez a módszer kell ahhoz, hogy az egyébként is csúcsminőségű, speciális, nagy szilárdságú acél alapanyagokból, tűzi horganyzással készülő TopSol lapos tetős napelem-tartószerkezeteken ne múljon a napelemes projektek sikere.  A mérnöki szemmel, maximálisan átgondolva fejlesztett és a való életre tervezett HungaroSpan termékek megrendelői a fentieknek köszönhetően hosszú távon nyugodtak lehetnek rendszereik biztonsága felől.

Ezeket olvasta már?

Lassacskán elérkezünk az esztendő végéhez, ami sokakat ösztönöz arra, hogy kicsit számot vessenek az elmúlt 12 hónap történéseivel, eredményeivel. Nem….

Vannak dolgok, amikről úgy tartják, hogy jobb, ha az ember nem látja, hogyan készülnek (lásd egyes húskészítmények). A különböző lemeztermékek….

Minden ellenkező híreszteléssel ellentétben a villanyautók iránti kereslet nem csökken, sőt, éppen Magyarországon az egyik leggyorsabb a térhódításuk. Ez azt….